"Ideje félretenni a sértődöttséget, a kifogásokat"

 

Adjon az Isten!

Kedves olvasóm bizonyára elcsodálkozott az Új Magyar Gárda és a többi hazafias érdekeket képviselő honlapokon megjelent felhívásomon.

E szerint a felhívás szerint „elbeszélgetésre”  hívom meg esküt tett gárdista bajtársaimat, azokat a bajtársaimat, akik jelenleg nem tevékenykednek sorainkban.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék pár sort papírra vetni a tisztánlátás érdekében.

 

Lassan már történelmi időszaknak számít az a nap, mikor ünnepélyes esküt tettem a Magyar Gárda avatásán a Hősök-terén.

Csodálatos napra ébredtem aznap. A Mindenható is úgy akarta, minden ébredő magyar számára emlékezetes nap legyen. Az időjárás is mellettünk állt.

Gyors készülődés, felszerelés ellenőrzése és rohanás a megbeszélt találkozóhelyre.

Hm! Úgy látszik korán érkeztem! Nyolcan-tizen ha lehetünk, remélem ez nem a végleges létszám!

Vezetőink profi módon igazgatják az állományt, válaszolnak a feltett kérdések özönére. Rajtuk is látszik az elszántság, a Gárda iránti tisztelet és szeretet.

Lassan kialakul a létszám is, befut a megrendelt autóbusz is.

Felszállás, létszámellenőrzés, indulás Szentendrére. Útközben az útiköltség beszedése, tájékoztató a nap programjairól, kötetlen beszélgetés.

Megérkezés után eligazítás, a megrendelt ruházat pótlása. Kevesen vagyunk katonaviseltek, így van mit tennünk a „civilek” ráncbaszedésére.

Időközben befut számtalan vidéki járat is, özönlenek a díszruhás leendő gárdisták. Hátborzongató érzés, mit ne mondjak! Ismerősök harsány kiáltásokkal üdvözlik egymást, ismeretlenek borulnak egymás nyakába, szorongatják egymás kezét.

Alaki gyakorlat, ami nehezen indul be. A gaz derékig ér, ami alatt az előző napok esőzéseinek eredménye. Ha a gaz derékig ér, a sár még nagyobb.

Kit érdekel?! Itt vagyok bajtársaim között, mind olyan emberek vesznek körül, akikben megbízhatok, akik akár életük árán is segítenek. Hiányzik valami ruházat? Éhes vagy? Szomjas vagy? Nem tudsz valamit? Gondod van? Nem! Nem lehet gondod, mert van aki melletted áll és segít mindenben.

Ilyen körülmények között és hangulatban próbáltuk el az eskütételt, melyet az ebéd követett.

Kiadós babgulyás, mindenki annyit eszik amennyit bír alapon. Barátom hitetlenkedve szalad hozzám: képzeld még harmadszorra sem zavartak el! /Téged is inkább ruháználak/.:-)

Buszra fel, indulás! Igen ám, de ilyen bakancsokkal? Szégyen lenne! A bokáig érő sár megtette hatását, az eredetileg fekete bakancsok most felismerhetetlenek. Pucolás! No nem a buszra, hanem szó szerint a bakancsra. Ki mivel tudja! Az ötletesebbje a tegnapi esőzés tócsáit keresi fel, mások a szemetesbe kidobott szalvétákkal, papirokkal kísérleteznek.

Végül csak össze áll a kép, indulhatunk. Hogy mennyire állt össze a kép, arról buszvezetőnk tudna mesélni. Leszálláskor a sírás kerülgette a sárkoloncok láttán. Lesz elfoglaltsága két-három órára. Becsületére legyen mondva, egy szót sem szólt. Sőt!

Adjon az Isten-Szebb Jövőt köszöntéssel váltunk el.

A Koós Károly sétány lezárva, avatandó gárdisták százai, ezrei. Zászlók erdeje, hozzátartozók sokasága.

Beállás alakzatba és bevonulás. Hátborzongató élmény! Végre! Ezt is megértem!

Az avatás:

Himnusz, beszédek, Szózat, Székelyhimnusz. Léniával húzott sorok, kihúzott derekak, büszke, önfeledt arcok, megcsillanó szemek, könnyek.

Levonulás az éljenző civilek és simogató emberek sorfala mentén. És sok bajtársamnál itt szakadt el a cérna. Ha nem tekintenénk szégyennek, előkerülnének a zsebkendők.

Elcsukló halk hangok. Most lehet bátran, hiszen minden más egyéb hangot elnyom az éljenzés.

Oszolj!-hangzik fel a parancs és mindenki szeretteihez szaladhat. Teljes káosz pár percig,  elszabadulnak az érzelmek. A keményebbek szerveznek egy ünnepséget, a fáradtabbak hazatérnek. Ünnepelnek, hazatérnek egy olyan nap után, mely alatt bebizonyosodott, van még összetartás a magyarban.

Lehet azt a napot elfeledni? Lehet elfeledni bajtársaimat? Lehet elfeledni az eszmét, mely odavezérelt azon a napon és nem mint látogatót és fotelforradalmárt?

Nem hiszem! Kizárt dolog! Míg élek azt a napot feledni nem fogom! Szerintem mások is így vannak vele.

Most kérdezhetné a kedves olvasó, miért is írtam le ezeket a sorokat?

Szerintem már sokan sejtik.

Hová jutottunk? Mi lett velünk? Mi lett azokkal az elszánt bajtársakkal, akik a küzdelmes évek során eltűntek és nincsenek már közöttünk? Hol vannak azon bajtársaim, akikkel együtt tettem esküt és hol vannak azok, akiket én vezettem a későbbiek folyamán a Szent-Korona másolata elé? Hogy jutott egy jól szervezett egység oda, ahol most tart? Kinek köszönhető? Kiknek köszönhető?

Elérkeztünk a lényeghez. Ha addig élek is kiderítem, mi az oka annak, hogy akit megérintett a Magyar Gárda, Új Magyar Gárda, Nemzeti Gárda avatásának szele, lemondott bajtársai megbecsüléséről. Hol vannak azon bajtársaim, akikkel együtt hurcoltak el a sötét és rideg zárkába az idegen érdekeket kiszolgáló hatalom pribékjei?

 Miért a sok szakadás, kiválás, sértődöttség? Miért tűntek el oly sokan a történelem süllyesztőjében, tovább nem vállalva a harcot. Nem vállalva az esküben foglaltakat: „zászlóinkat, társaimat el nem hagyom”. Megfélemlítés? Hatalomharc?

Tudom: az emberi tényezőket nehéz életünkből kizárni. De nem lehetetlen!

Vannak sorainkban olyanok, akiket ugyancsak sok sérelem ért gárdista pályafutásuk során és mégis foggal-körömmel kitartanak a Gárda mellett. A kitartás ebben az esetben nem csak egy fogalom, hanem egy életreszóló elkötelezettséget jelent.

Meg vagyok győződve arról: előbb vagy utóbb egyesítjük erőinket, bajtársaink ismét egymásra találnak. A két pofon, melyet a jelenleg regnáló hatalom képviselője Orbán Viktor beígért, nem riasztja el végleg társaimat!

Aki annak idején komolyan gondolta, most is ott a helye. Elég a lustálkodásból, a félelemből, ál-csalódottságból, hiszen már bebizonyosodott: minél jobban félünk, annál rosszabb a helyzetünk. Eddig tartott a nagy lelkesedés? Már olyan „apróságok”-tól is megriadunk, mint az állandó igazoltatás, feljelentgetés? E sorok írója ellen jelenleg nyolc eljárás folyik, de kit érdekel? Az idő minket igazol.

A csigaház stílus mára már nem megoldás, ideje a tettek mezejére lépni. Ideje félretenni és elfelejteni a személyi ellentéteket. Hallottam olyan felhangokat is: amig XY a gárdában van, nem teszek semmit. Ez igen! Gratulálok! Ezek szerint a haza sorsa, egy Gárda sorsa azon múlik, kit szeretek és kit nem. Szerintem aki ilyen kifogásokra hivatkozik, nem gondolja komolyan gárdista mivoltát. (Gondolom, ilyen kijelentések hallatán a Pesti Srácok forognak sírjukban. /Igen, nagy betűvel írtam, nem véletlen/).

Igaz, hogy ez a legegyszerűbb megoldás a gárdától való eltávolodás önigazolására, de ez pusztán egy átlátszó és nagyon gyenge érv. Mennyivel tisztább, becsületesebb lenne leülni egy asztalhoz és kibeszélni sérelmeinket. Sokkal többre jutna az ország és ha elterjedne annak híre, intő példa lenne mindenki számára.

Ideje félretenni a sértődöttséget, a kifogásokat. Csak a gyenge ember hivatkozik akadályokra, az erős legyőzi azokat!

A hazaárulók nem a sorainkban vannak, mert ők be sem léptek sohasem. Ha véleményünk nem egyezik, nem a széthúzás a megoldás, hanem hozzáállásunk egyeztetése.

És elérkeztem levelem lényegéhez:

Ne feledjétek: találkozó 2011. július 31.-én 10.00 órakor.

Mindenkit várok szeretettel, akik esküt tettek és azt komolyan is gondolták!

Szebb Jövőt!

Kalocsay Gusztáv

gárdista

Budapest

http://ujmagyargarda.com/%C3%BAjra_csatasorba_h%C3%ADvjuk_budapesti_bajt%C3%A1rsainkat

"Én .... a Magyar Gárda gárdistája a Magyar Szent Koronára esküszöm, hogy hazámhoz, nemzetemhez, a magyar néphez mindörökké hű leszek. Történelmünk nagyjait példaképnek tekintem, nemzetem, hazám haladását, szabadságának, értékeinek, hagyományainak védelmét életem végéig tartó feladatomnak fogadom el. Zászlóinkat, társaimat el nem hagyom, a Gárda vállalt feladatainak végrehajtásában becsülettel kitartok. A Gárda Szolgálati Szabályzatát elfogadom és annak megtartását magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Ha eskümet megszegem, sújtson előljáróim és társaim megvetése, és a
Magyar Gárda soraiból való örökös kizárás.

Isten engem úgy segéljen!