Megyenap Pest megyében

Adjon az Isten!

2018. június 10-én kihelyezett családi- és megyenapot tartottunk Ópusztaszeren. A korai indulás nem szegte meg senki kedvét. 10:30-kor érkeztünk meg az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkhoz. Miután rendeztük sorainkat, megvásároltuk a belépőjegyeket. A belépés után végigsétáltunk az emlékparkon, mivel 12 órától tudtuk a Feszty-körképet megtekinteni. Mindenki talált régi emlékeket és élményeket felidéző kiállítási tárgyakat. 12:00-kor mentünk be a Feszty-körképnek is helyet adó Rotundába. A csigavonalban kialakított feljárón előrehaladva először a festett égboltot láttuk meg, majd egyre több és több részletet. 

Olyan érzése volt az embernek, mintha egy dombtetőre menne fel, úgy tágult ki előtte a láthatár. Nem sokkal később pedig ott álltunk és előttünk volt Feszty Árpádnak és kortársainak a lenyűgöző alkotása, a Magyarok bejövetele című körkép, mely elé terepasztal-szerűen kialakítva több kiegészítő részletet is hozzáépítettek. Egy kialakított folyosón úgy sétálhattunk végig, mintha mi is részesei lennénk az egésznek háttérhangok segítségével. Mintegy fél óra csodálkozás után sajnos el kellett hagynunk az épületet, a következő csoport érkezése miatt. Ezek után elfogyasztottuk a magunkkal hozott szendvicseket és élményekkel gazdagodva indultunk haza.

 

Szebb Jövőt!

UMGM országos sajtó