Elment Skanda János Géza bajtárs

Nem mozdul többé a kapásjelző, nem feszül a horgászzsinór, nem hajlik a bot! Nem kel föl már a horgász sem harmatos hajnalokon, hogy a szerelékkel kisétáljon a vízpartra, és sötétedésig átadja magát a csendnek, az üdítően friss, vízparti levegőnek, a horgászat minden örömének. Mert a pecázás volt minden öröme, és a Gárda. Két dolog kötötte le figyelmét, a kapásjelző, és hogy bajtársaival együtt hogyan segíthet másokon. A vízpart volt az otthona, és a Gárda a családja.

Saját életközössége hátat fordított neki, de nem úgy bajtársai. Amikor kiderült, hogy megtámadta az alattomos kór, akkor sem hagyták magára. Családjával ellentétben!  Aggódva figyelték romló egészségi állapotát, és azt tették, amit tenni kell, és amit ő is cselekedett éveken át. Bajtársuk segítségére siettek!  Sajnos, a kór erősebb volt, mint a bajtársi jó szándék.  66 év után legyőzte őt.

A csendes újsolti temető ravatalozójánál, gárdisták sorfala előtt, Mészáros István főkapitány búcsúzott az örökké fáradhatatlan gárdistától, a tettre kész bajtárstól.  Bács-Kiskun megyei társai mellett eljöttek az ország minden részéből a harcostársak, hogy kegyelettel vegyenek végső búcsút attól a tettrekész embertől, aki ezek után az égi seregben sorakozik majd megannyi igaz, magyar bajtársai mellett. Miután a lelki tisztaságát jelképező hófehér urnát örökre elnyelte a szülőföld, bajtársai, barátai elhelyezték a kegyelet koszorúit, virágait.

Néma csendben érkeztek, kísérték a sírhoz, majd ugyanígy távoztak mindazok, akik búcsút vettek mindörökre eltávozott bajtársuktól, mert tudták, hogy az elhunyt mindene a csend és a nyugalom volt Ezután mindkettő megadatik neki, mindörökre!

Skanda János Géza bajtárs! Adjon az Isten, örök nyugalmat!

 

(TLT)