Elment az Oroszlán!

 

 

Barátom!

Annál is több, Bajtársam! Most tettem le a telefont! Beszéltünk! Elmondtad, nagy örömömre, hogy kijöttél a kórházból, jobban érzed magad, és hosszan taglaltad jövőbéli terveidet. Aztán kisvártatva jött a másik telefon! Murányi Levente Bajtársunk hívott, és a hangjából éreztem, baj van! Nagyon nagy baj! De hát, Henrik! Nem így beszéltük meg! A terveidről volt szó, és ez a tragédia nem szerepelt benne!

Te, aki egész életedet arra tetted fel, hogy az igazságosság mellett kardoskodtál, Te, akiből folyton sugárzott a hazaszeretet! Pont Téged szólítottak ma meg igazságtalanul, hogy menni kell? Miért nem mondtad, hogy nincs még itt az idő? Terveid vannak. Fiatal családod, kicsiny gyermekeid. Mi történt, hogy a folyton határozott, és törhetetlen hazafit, az erő és az akarat mindnyájunk számára követendő példaképét, mégis sikerült elragadni, szeretett hazájából? Ezt csak az tudja, aki a parancsot kiadta, hogy menni kell! Sajnos, Te pedig kedves Bajtársam, a parancs után mindig engedelmesen viseltettél.

Még emlékszem a 2007-es évre, mikor ott álltál a Szent Korona előtt. Azóta a nap óta, mikor elkötelezted magad a Hazáért, te voltál a csapatban az erő, bátorság, fegyelem. Te voltál a becsület, büszkeség, szorgalom. A hűség, tisztaság. De te voltál az, akinek tanácsát illő volt mindenkinek megfogadni, mert azok bölcsességet sugároztak. Te voltál az oroszlán. Mind a kilenc, egy személyben. Örökre beírtad a neved a Gárda nagy történelemkönyvébe, és örökre bevésted emlékedet a szívembe, mindannyiunk szívébe!

Most csak ülök, és nézem a telefont. Várom, hogy talán ismét felhívsz! De a telefon néma, akár a sír!

Barátom!

Annál is több, Bajtársam! Ha a sors úgy akarta, nincs mit tennünk! De mutassuk meg neki, hogy büszkén, igaz magyarként nézünk vele farkasszemet, és úgy köszönünk el egymástól, mint két igaz Gárdista, mint két igaz Bajtárs!

Adjon az Isten, örök nyugodalmat!

 

Mészáros István Bajtársad!