Az Új Magyar Gárda közleménye

Adjon az Isten!

Gárdisták, Bajtársak, Magyarok!

A 2009. 07. 11-én Budapesten közfelkiáltással életre hívott Új Magyar Gárda Mozgalom hosszú hallgatás után, megújulva, ismét zászlaja alá hívja a hazafiakat. Mostanáig kellett várnunk arra, hogy végre kimondja a bíróság, az Új Magyar Gárda Mozgalom nem jogutódja a feloszlatott Magyar Gárda Egyesületnek - Mozgalomnak. 

Bírósági idézet:

Pesti Központi Kerületi Bíróság

7.B.80.128/2010/2. szám

„A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten, 2010. október 13. napján - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi végzést:"

Részlet:

„A vád szerint az I. r. vádlott általános és konkrét utasításokat tartalmazó napi parancsokat bocsátott ki, Szervezeti és Szolgálati szabályzatot alkotott, rendezvények, felvonulások és kiképzési célú összejövetelek szervezésében vett részt, a II. és III. r. vádlott pedig szintén vezető szerepet vállalt és szakaszparancsnokként 2009. november 22. napján felvonulást tartott. E magatartások megítélésekor mindenekelőtt azt kell szem előtt tartani, hogy ezek a feloszlatás okaként megjelölt konkrét magatartások egyikével sem azonosak.

Megállapítható, hogy a vádiratban foglalt napiparancsok, szabályzat, tagtoborzás és avatási ünnepségek, a Gárda kiskunlacházi jelenlétére vonatkozó kijelentések nem tartalmaztak sem valamely kisebbség, etnikum ellen irányuló erőszak kilátásba helyezését, sem olyan jellegű megfélemlítő elemet, mint a korábbi, különböző településeken történt demonstrációk. Nem tekinthető ilyennek a 2/b. vádpontban jellemzett azon felvonulás sem, mely a Nemzeti Hadsereg bevonulására emlékezett, ez ugyanis olyan véleménynyilvánítás, melynek értéktartalmáról a bíróság nem foglalhat állást.

Önmagában a megjelenés, a személyi összetétel azonossága vagy nagyfokú hasonlósága nem indokolja azt, hogy a Magyar Köztársaság hatóságai a büntetőjog eszközeivel akadályozzák valamely feloszlatott társadalmi szervezet vagy társadalmi szervezetnek nem minősülő közösség tagjainak újraszerveződését.

A vádirat alapján vizsgálva az Új Magyar Gárda Mozgalom az egyesülésről szóló törvény 5. §-a alapján létrejött olyan személyösszesség, amely nem azonos a feloszlatott társadalmi szervezettel egyrészt azért, mert nem minősül társadalmi szervezetnek, másrészt azért sem, mert a feloszlatott egyesület és mozgalom törvénysértő működését nem folytatja, így nem tekinthető a feloszlatott társadalmi szervezett leplezett továbbvezetésének sem.

A vádlottak tevékenysége tehát a fenti okok miatt nem minősül a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésének, így a vádlottak vádbeli cselekményükkel a Btk. 212/A §-ba ütköző bűncselekményt nem valósították meg.Ezért a bíróság a Be. 6. § (3) bekezdésének a) pontja, illetőleg 267. § (1) bekezdés a) pontja alapján ezen bűncselekmény vonatkozásában a büntetőeljárást megszüntette, tárgyalás kitűzésére pedig kizárólag a vádiratnak e határozattal nem érintett része tekintetében kerül sor."

Budapest, 2010. október 13. napján

dr. Stummer Attila s. k.

bíró

A bírósági döntést az Ügyészség megfellebbezte, de a fellebbezésre a bíróságtól érdemi válasz még nem érkezett, így az elsőfokú bírói döntés értelmében adtuk ki közleményünket.

A Csendőrség visszatért az Új Magyar Gárda Mozgalom kötelékébe. Abba a kötelékbe, mely életet adott neki, és magából soha ki nem vetette.

Több megye jelezte csatlakozási szándékát újra a Mozgalomhoz.

Várjuk minden olyan hazáját szerető és érte tenni akaró hazafi jelentkezését az ujmagyargarda@gmail.com e-mail címen, aki esküjéhez és az eszméhez híven kitartott ezekben a nehéz időkben.

De azon embereket, akik az elmúlt időszakban ármánykodással, mások bemocskolásával, vagy eltaposásával próbálták magukat legalizálni a nemzeti oldalon, nem ajánljuk a csatlakozást. Elmúlt már az idő, mikor egy legyintéssel eltűrtük a mocskolódást. A mai naptól kezdve keményen megtoroljuk azt, ha valaki elárulja vagy elárulta közösségünket. Féljen az, akinek félni valója van. Az elkövetkezendő hetekben a Mozgalom vezetőt választ majd. Addig a Mozgalom vezetését egy háromfős testület végzi.

Tagjai:

- Mészáros István - Országos Csendőrparancsnok

- Török Csaba - Országos Csendőrparancsnok Helyettes

- Ferenci Henrik - Heves megyei vezető