Bugac-Ősök Napja

Adjon az Isten!

Az Új Magyar Gárda Mozgalom gárdistái augusztus második hétvégéjén a kárpát medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepére, az Ősök Napjára látogattak az ország valamennyi pontjáról. Azonban ez a három nap számukra nem a szórakozásból állt.

A gárdisták különböző pontokon beosztva eltérő munkákat teljesítettek, teljesen önkéntes módon. A legnagyobb feladat idén is, mint minden évben, a Küzdő téren a rend fenntartása volt. A több ezres engedetlen nézőközönség ellenére tökéletesen helytálltak a bajtársak.

A külső posztokra kiosztottak is szépen bántak a forgalommal. Sokan voltak, akiknek már nem volt idegen a terep. Ők segítették az újonnan érkezők feladatát. A szállás hatalmas közös csapatsátrakból állt. Jó alkalom volt arra, hogy a pihenős, vagy éppen készenlétes gárdisták összehangolódhassanak.

A fő napon szombaton, a szokottnál is több látogató érkezett. Több, mint száz lovas volt jelen, így fokozottan figyelni kellett a rendre. A rendezvény vasárnap este egy közös máglya gyújtással zárult, amit táltosok vezettek. Csodálatosan bevezették a nézőket az ősi hitbe, mellyel ezer évvel ezelőtt elődeink éltek.

A fő szervezők hálásak voltak a gárdisták önzetlen munkájáért és a jövő évi találkozásra számítanak. Tehát ismét egy hatalmas dicséret a Gárdának rendezvénybiztosításért!

 

Szebb Jövőt!

 

Somogy megyei sajtó